Az első szavak a legnehezebbek

hogy ezt a cím is elárulja, mindig az első szavak a legnehezebbek.
Miről is szóljon az első blogbejegyzés? Mit is akarok mondani ezzel az egésszel? Ezeket a kérdéseket teszem fel magamnak, miközben azon gondolkodom, hogyan is vágjak neki az írásnak, holott a betűk vetése koránt sem áll tőlem távol. De ki is volnék én? Nos, kezdjük a legalapvetőbb dologgal.

Egy bemutatkozással.

Sok művésznevet használtam már az évek alatt, más és más érdeklődési területeimen keresztül. Jelenleg Genoveva Steam írói néven alkotok, így ezt szeretném itt is használni. 25 éves egyetemista vagyok, mellette pedig lelkes író és művészlélek.
Rajongok a könyvek, a történelem, különféle kultúrák és nyelvek iránt. Szenvedélyem a fantasy (legyen akár szó regényekről, számítógépes játékokról vagy sorozatokról), továbbá pedig hosszú évek óta szerepjátékozom. Mindezt asztali szerepjáték keretein belül ( mint például a Dungeons and Dragons) továbbá pedig társírói szerepjátékokban is gyakran veszek részt. A hobbijaim közé tartozik a LARP, illetve a cosplay is. Közel áll hozzám a spiritualitás is, illetve mindig igyekszem valami új dologgal fejleszteni magam.

Szabadidőm, az a sok érdeklődési kör és hobbi által, nem igazán adatik. Mégis azt érzem, egyre több mindent szeretnék csinálni, megtapasztalni, a napok pedig egyre rövidebbek lesznek körülöttem. Régebben egy nap alatt könnyedén megvarrtam egy jelmezem új kiegészítőjét, feldezetem a fagyos hegyeket Skyrimben, tanultam pár új szót norvégul, megnéztem a kedvenc sorozatom új részét, olvastam, de még arra is volt időm, hogy szerepjátékozzak a barátaimmal. Manapság sok időt elvesz az állandó főzés az életemből, ugyanis egy nagyon különös egészégügyi állapot megkívánta tőlem, hogy hisztamin mentesen étkezzek. Emiatt a főzés pedig a napjaim állandó részévé vált.
Sok munkakörben kipróbáltam már magam az elmúlt években. Dolgoztam kreatív szövegíróként, sminkesként, személyi asztisztensként, sőt az egyetemi tanulmányaim alatt még arra is volt lehetőségem, hogy kisfilmet forgassak. Az eddigi tapasztalataim alapján azt kell mondjam, minden vonz, ami kreatív.
Ám a legnagyobb vágyam, hogy egy nap kiadják a regényeimet. Részben emiatt is kezdtem el blogolni. Már sokkal korábban voltak kisebb blog szösszenet kezdeményezéseim, amiknek még a nevére sem emlékszem. Próbálkoztam wattpaddal, a tumblr bugyraival, de valahogy mindig ott kötöttem ki, hogy word-ben írok csak magamnak.
Emiatt arra gondoltam, mégha csak gyakorlásként is, létrehozom ezt a blogot. Megosztom az esszéimet, könyv kritikáimat, gondolataimat, vagy csak pár témát, ami jelenleg foglalkoztat. Hiszen veszteni valója abból még sosem származott senkinek, hogy alkotott valamit. S ki tudja? Az út hosszú, de bárhova vezethet.
De mégis, hogy kerül ide a Pythia's Moon név?

···—–—⚜—–—···

Világéletemben érdekelt a spiritualitás.
A teológia, pszichológia, az elme, valamint a különböző történelmi korok világnézetei. Más-más kultúrák emlékei, amiket a régészet és az irodalom őriz, valamint pedig azok az emlékek, amik erőteljesen kapcsolódnak olyan témákhoz, mint az Istenek és az Ő misztériumaik. Előfordulhat, hogy ez megalapozta a rajongásomat a D&D vagy a fantasy iránt, vagy az, hogy már gyerekként rengeteg mitológiai és történelmi könyvet olvastam. Vagy az, hogy a családomban akadtak olyanok, akiket érdekelt a kínai medicína, a jóslás, a boszorkányság, az inga tudománya vagy a csakrák. Ezzel pedig el is ért hozzám ez az irány. 
Hosszú utat bejártam azóta. Az Ásatrú világát és a skandináv rúnákat, a wicca nézeteket, a Luciferianizmus bölcseleteit, a Buddhizmust, a Hellén Politeizmust és még hosszasan sorolhatnám, pedig Katolikus Keresztény neveltetésű családból származom. Talán ez volt az, ami megadott egy olyan löketet számomra, hogy kutassak. Keressem a tudást, a megvilágosodást, és a kapcsolatot egy olyan világgal, ami megmagyarázhatatlan és sokszínű, valamint az életünk része. 
S a kutatásaimat szeretném megosztani másokkal is.

Ez volnék én. Remélem a jövőben megragad az ihlet és sok, különféle írást oszthatok meg ezen a blogon. Akár még a regényeimből is egy napon.



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

" De akkor most nem haragudnak rám az istenek, ugye?" - Útmutató kezdőknek

Pythia's Moon - Avagy érintsünk spirituális témákat