Pythia's Moon: Ki is az a püthia?

Mint láthatjátok, a korábban említett oldal kialakított neve a Pythia's Moon. A Holdnak gyakori szerepe van a spiritualitásban több, különféle megközelítésben is, de vajon mi is az a pythia, vagy másképp mondva, püthia?

A mai cikk erről fog szólni.

Ki is az a püthia?

A Püthia a delphoi jósda központi személye volt az ókori Hellász vallási és politikai életében. Apollón isten szócsöve, akit évszázadokon át görög poliszok, uralkodók és magánszemélyek egyaránt felkerestek életük legfontosabb döntéseiben.

A Parnasszosz lábánál fekvő szentélyrendszer része volt a Delphoi jósda, amelyet az antik világban „a világ közepének” (omphalosnak) is tartottak.

Eredete feltehetően a mükénéi korba, az i. e. 1500 körüli időkre nyúlik vissza. Ekkoriban a hely még a Föld istennőjének, Gaiának volt szentelvem majd pedig később Gaia lányai osztottak jóslatot ezen a helyen. Először Themisz, a törvény istennője, majd Phobibé, aki Aiszkhülosz eumenidészi beszéde szerint beköltözött a delphoi papnők szájába, így átvette az irányítást a delphoi jósda felett Themisztől.

A Parnasszosz oldalában élt egy hatalmas kígyószerű szörnyeteg, Püthón, akit Héra istennő a széphajú Létó után küldött, hogy végezzen az asszonnyal, miután Zeusz szemet vetett rá. Létó hosszú ideig menekült Püthón elől, végül Délosz szigetén megszülte ikergyermekeit, Apollónt és Artemiszt.

Apollón miután felnövekedett, elsődleges feladatának tekintette Püthón megölését. A szörnyeteg rendszeresen tönkretette a gabonamezőket, beszennyezte a vidék folyóit és patakjait, ráadásul ő őrizte a kasztáliai forrás melletti búvóhelyéről a Szibülla jóshelyét, az ekkor még Püthónak nevezett vidéken. Apollón megölte Püthónt, aki Gaia gyermeke volt, így bűnhődnie kellett tettéért. Kilenc évet kellett lehúznia Admétosz istállójában, mint gulyás, de amikor ezt a büntetést elvégezte visszatért Püthóba, és papokat hozott magával.

Ezért Püthót átkeresztelték Delphoira. A meggyilkolt kígyó mérges lehelete még sokáig feltört a mélyből. Erre alapozták a delphoi jósdát, amelynek jósnője mindig a Püthia nevet viselte. A győzelem emlékére alapították később a püthói játékokat.

Így vette át Apollón a Delphoihoz közeli jósda és az orákulumok feletti ellenőrzést.

Apollón a jóslások, próféciák, költészet, orákulumok istene (továbbá pedig a pestis, gyógyítás, fény, a Nap és a művészetek istene is, Zeusz és Létó gyermeke).

Mivel az archaikus korban a nők szerepe teljesen más volt, mint napjainkban, kiemelkedően fontos megjegyezni azt, hogy a Püthia igazán nagy hatalommal bírt a kor asszonyaihoz képest. Uralkodók, hatalmas politikai személyek is megfordultak nála ( gondoljunk akár csak egyes görög tragédiákra, mikor egy jóslat – néha félreértelmezett jóslat – miatt történtek tragédiák).

Napjainkban, akár spirituális körökben, gyakran jós kártyákon találkozhatunk a Püthia képmásával, például a Peter Orban féle Symbolon kártyánál, a Püthia lapján.

Határozottan állíthatjuk, hogy a jövő mindig foglalkoztatta az embereket, így nem csoda, hogy a Püthiát is sokan felkeresték a maga korában. Azonban tudnunk kell azt, akár ókori forrásokat elemzünk, akár ma készülünk elmenni egy jóshoz, hogy a jóslat nem kihirdeti az igazságot, hanem csak utal rá. A kérdező maga kell sok esetben, hogy eljusson az igazsághoz, rébuszokon és szimbólumokon keresztül.

Manapság viszont mohón áhítozunk arra, hogy kész válaszokat kapjunk a feltett kérdésünkre és nem bízunk az utalásokban, amelyekből csak hosszas munkával kapunk számunkra értelmes jelentést. Pontosan emiatt vesztettük el intuitív képességeinket is, hiszen már nem értjük az elénk kivetített képeket, így sokat vesztettek számunkra a szimbólumok és azok jelentései.

A régi időkben a természeti jelenségek, mint a villámlás, a csillagok állása vagy az állatok viselkedése szolgáltak előrejelzésre. Létezett a csillagjóslás, avagy az asztrológia, az objektumokból történő jóslás, mint a csontjóslás, vagy az augúria, továbbá a szimbólikus és rituális jóslások (például kártyajóslás vagy a lekanománia).

Visszatérve a Püthiára: Delphoinál van a kasztáliai forrásra, mely Kasztaliáról kapta a nevét, aki egy naiad, vagyis forrásnimfa, aki megtisztító erejét kínálja mindazoknak, akik hozzá fordulnak.

Az ókorban, mielőtt az emberek az Orákulumhoz léptek volna, a látogatók itt tisztálkodtak.

A papnők gyakran vizet vittek fel az Apollón templomához, áthaladva azon a kapuív alatt, amelyen az üzenet állt: „Ismerd meg önmagad.” Ez a víz rendkívüli erővel rendelkezett és fontos volt a Püthia számára. Ezt amiatt is említeném meg, mert a feltételezett utolsó jóslat, amit valaha adott, így szólt: „“the fair wrought house has fallen. No shelter has Apollo, nor sacred laurel leaves; the fountains are now silent; the voice is stilled. It is finished” vagyis fordításban: „A remekmívű ház darabjaira hullott, S Phoebus már nem lakik itt. Kiszáradt a szent babérfa, nem zenél többé a forrás, a vizek hangja elnémult örökre. Kr. u. 393.”

A kereszténység terjedésével, a római kor végi és a kora középkori átalakulásokkal a delphoi jósda intézménye megszűnt. Ámde ma, újra megeredt a víz és újra énekelnek a források. Ez a legbiztosabb jele annak, hogy manapság egyre többen fordulnak a spiritualitás valamilyen formájához vagy pedig az ősi tanokhoz. Gaia, a természet ébred, s vele együtt a mi intuícióink is ébrednek.

A püthia hasonló szerepet képviselt, mint a skandináv Völva. De kik voltak a völvák, a vikingek látnokai és miről szól a völuspá? A következő cikkben erről ejtünk szót.

A képen John Collier: Priestess of Delphi című preraffaelita olajfestménye látható.